Paraziták hadd igyak, == DIA Könyv ==

Peretti Mert nem vér és test ellen van nekünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság ellen, melyek a magasságban vannak. Már későre járt, amikor két munkaruhás alak jelent meg a es főúton, Ashtontól, a kis egyetemi városkától nem messze. Mindketten legalább hét láb magasak, arányosak, erős testalkatúak voltak. Egyikük sötét hajú, markáns, a másik szőke és erőteljes. Nézték a várost vagy félmérföldnyi távolságból, figyelték az utcákból, üzletekből kiszűrődő jókedvű zsivajt.

Javában folyt az Ashtoni Nyári Fesztivál, az évente megrendezett frivol és kaotikus ünnepségsorozat. A város elbúcsúztatta a Whitmore Egyetem nyolcszázvalahány hallgatóját, köszönetet mondtak és minden jót kívántak nekik, ők pedig végre megkezdhették a régen várt nyári szünetet. Ilyenkor legtöbbjük összecsomagolt és hazautazott, de az ünnepségeket még feltétlenül megvárták: mindannyian részt akartak venni a fesztiválon, az utcai diszkóban, a karneváli forgatagban, a különféle szórakozásokban.

Kedves Gábor! Az alábbi levelet kb.

Féktelen tombolás folyt, jó alkalom arra, hogy az emberek lerészegedjenek. A város közepén az egyik földbirtokos megnyitott egy üres parkolót, ahol vándortársulat állította fel vásári bódéit, körhintáit. A körhinták a sötétben mutattak a legjobban, vidám fények világították meg az öreg masinákat, melyeket traktormotorokkal hajtottak meg. A meleg nyári éjszakában a kalandra éhes. Az óriáskerék lassan fordult, meg-megállt. A színes lámpákkal megvilágított körben paraziták hadd igyak forgott a ringlispil, a megkopott töredezett lovak fáradhatatlanul ágaskodtak a gépzene ütemére.

A sebtében összetákolt, rozoga járda mentén vásári kikiáltók csalogatták az arra járókat, hogy próbáljanak szerencsét: labdával és aprópénzzel lehetett célba dobni, léggömböket kellett kidurrantani. A két idegen csöndesen állt a forgatag közepén; azon tűnődtek, hogyan képes egy alig tizenkétezres város ilyen hatalmas, nyüzsgő tömeget produkálni.

Az egyébként csendes lakosság most csoportokba verődött, hozzájuk csapódtak a máshonnan érkezett szórakozni vágyók, egészen addig, amíg zsúfolásig megteltek a parkolók, az utcák, a kocsmák és az üzletek. A rendőrség teljes erővel dolgozott, de minden megbilincselt vagány, vandál, részeg vagy utcalány helyébe tucatnyi másik bukkant föl.

A Fesztivál zárónapjának éjszakáján a hangulat lassan a tetőpontjára hágott, olyan volt az egész, mint egy megállíthatatlan vihar, amelyet ki kell várni, hogy végigsöpörjön, de a pusztítás nyomai ottmaradnak utána.

A két idegen a tömegbe vegyülve figyelte, paraziták hadd igyak beszélnek, mit csinálnak az emberek. Kíváncsiak voltak a városra, mindent Jól megfigyeltek.

A tolongó sokaság úgy kavargott körülöttük, mint mosógépben a ruhák, az utca egyik oldaláról, a másikra, meghatározhatatlan, soha paraziták hadd igyak nem érő körforgásban. A két magas férfi kitartóan figyelte a tömeget. Valakit kerestek. Mindketten odanéztek. Fiatal, nagyon csinos lány volt, kezében fényképezőgépet tartva nyugtalanul nézegetett ide-oda.

A két férfi keresztülfurakodott a tömegen, odaértek mellé, de ő semmit nem vett észre. Kezét a lány vállára tette és az egyik bódé irányába fordította. Az megindult a bódé felé, keresztül a fúvön, a szétszórt szemeteken.

Bent néhány fiatal léggömbökre próbált célba dobni, ez nem keltette fel az érdeklődését, de akkor Fölemelte a fényképezőgépet, még néhány lépést tett csöndben, óvatosan, majd szeméhez illesztette és gyorsan exponált. A vaku fénye rávillantott a bódé mögötti fákra, a két férfi pedig sietett tovább a következő találkahelyre. Gyors léptekkel, egyenletesen, határozottan vonultak keresztül a városon. Végigmentek a városközponttól egy mérföldnyire levő Poplar Streeten, majd föl a Morgan-hegy tetejére, még vagy félmérföldnyit.

Nem telt el sok idő és máris ott álltak a pázsittal szegélyezett kis paraziták hadd igyak templom előtt. Busche, lelkész".

A hegyről az egész várost be lehetett látni az egyik végétől a másikig. A nyugati oldalon a karnevál fényei villogtak; keleten méltóságteljesen terült el a Whitmore Egyetem. A es főút mentén végig üzletek sorakoztak, itt volt a Sears cég irodája, néhány viharvert benzinkút, a helyi újság egy épülete és egy áruház. Tipikus amerikai kisvárosnak tűnt az egész - ártalmatlannak, mint amilyeneket Norman Rockwell festett meg.

Hogyan kell irni helyesen hagy mondjam, vagy had mondjam vagy esetleg hadd mondjam?

De a két idegen nem csak a szemével érzékelte mindezt. Ashton város szellemi valósága még ezen a magaslati ponton is súlyosan nehezedett rájuk. Érezték a nyughatatlan, erős, növekvő, szándékos és nagyon is céltudatos Egyikőjüktől sem lett volna szokatlan kérdéseket feltenni, ez többé-kevésbé együtt járt a munkájukkal.

Természetes volt, hogy egy kicsit tétováztak, gondolkoztak: miért pont itt?

Emilynek szeretettel és hálával a sok boldogságért

De csak egy pillanatig. Lehet, hogy fokozott érzékenységük, valamilyen ösztön, egy nagyon finom, de számukra mégis érzékelhető benyomás volt az, ami arra késztette őket. Nem beszéltek és nem mozdultak, de feszülten figyelték, amint valami közeledett. Az éjszakai csendes utcában kék holdfény világította meg az árnyakat. De az egyik árny nem hajladozott a széllel, mint a fák árnyai, és nem is állt mozdulatlanul, mint az épület árnyéka. Kúszva, remegve igyekezett a templom felé, és közben minden ráeső fényt mintha elnyelt volna saját feketeségével.

És ennek az árnynak alakja volt, élőlényszerű, mozgó alakja.

Ahogy közeledett a templomhoz, hangokat Is lehetett hallani: karmolászást a földön, hártyás szárnyak halk suhogását közvetlenül a lény szárnyai fölött. Volt keze és lába, de mintha azok nélkül mozgott volna, áthaladt az utcán és a templom lépcsőihez ért. Gonoszul Izzó sárgás szemei visszatükrözték a telihold kék fényét.

Bütykös feje kiemelkedett púpos vállal fölé. Kiálló agyarai közül sziszegő lihegés és avas vöröses lehellet kavargott elő. A torka mélyéről feltörő ziháló hang egyaránt lehetett nevetés vagy köhögés. Felemelkedett a mászó testtartásból, körülnézett a csendes környéken, és ráncos fekete arcán fertelmes vigyor Jelent meg.

Megindult a bejárati ajtó felé.

EZ ÉLET SÖTÉTSÉGE Frank E. Peretti

Fekete keze keresztülnyúlt az ajtón, úgy hatolt be, mint kés a vajba, majd testével is befurakodott, de csak félig. Hirtelen hátraesett, legurult a lépcsőkön, izzó, vörös lehellete dugóhúzó alakú nyomot hagyott maga után a levegőben. Felháborodott és dühös kiáltással feltápászkodott a járdáról. A különös ajtóra bámult, amely nem engedte őt keresztül.

Azután hártyás szárnyaival hatalmas levegőörvényeket kavarva fejjel repült neki az ajtónak, keresztülküzdötte magát és bejutott az előtérbe - egy forró, fehér fényből álló felhőbe került. A lény sikoltva takarta el szemeit és érezte, hogy egy hatalmas erőteljes kéz vasmarokkal ragadja meg.

Szempillantás alatt úgy kihajították bentről, mint egy rongybabát. Szárnyai suhogtak a sötétben, amint éles szögben Ismét az ajtónak fordult.

Vörös színű pára pöfögött ki az orrlyukaiból, karmait támadólag kimeresztette és torkából kísérteties kiáltás tört fel.

Kilőtt nyílként, puskagolyóként tört át az ajtón. Azonnal érezte, hogy szétszakad a belseje. Forró pára robbant szét a levegőben, egy utolsó kiáltás hallatszott, összeszáradó kezek és lábak kavarogtak - azután semmi se maradt utána, csak egy fokozatosan csökkenő kénes bűz.

A két idegen hirtelen felbukkant a templomban. A nagydarab szőke visszarakta helyére paraziták hadd igyak fénylő kardot és az őt körülvevő fehér fény is elhalványult. Ki tudja? Vajon hányan lehetnek még? Soha nem szabad tétlenkedni. Ezelőtt soha nem koncentráltak ekkora erőt, legalábbis itt nem.

Végigmentek a kis előtéren. A faliújságon különféle kérések voltak kifüggesztve, egy szükségben levő család részére élelmiszert gyűjtöttek, valaki gyermekgondozót keresett és volt egy imakérelem egy beteg misszionáriusért.

Plakát hirdette, hogy Jövő pénteken gyülekezeti összejövetel lesz. A szemközti falon a heti felajánlások voltak kirakva, látnivalóan kevesebb volt, mint az előző héten. Átmentek a keskeny templomajtón, végig a sötétre pácolt padsorok mellett a szentély felé, ahol egy pici reflektor világította meg a keresztelőmedence fölött lógó egyszerű keresztet.

A kopott szőnyeggel borított dobogó közepén volt a kicsi oltár és a pulpitus, rajta egy nyitott Bibliával.

Az egész berendezés szerény volt, bár célszerű, egyaránt kifejezhette az emberek alázatát vagy nemtörődömségét, A látványhoz most egy hang is társult: csendes, visszafojtott zokogás hallatszott a jobboldali padsor végéből. Egy fiatalember térdelt ott imádkozva, feje a kemény támlán nyugodott, kezét szenvedélyesen ökölbe szorította.

Milyen fiatal és sebezhető - gondolta a szőke férfi.

Köztük volt John Lodge, a Lodge Securities ügyvezető igazgatója, aki bevezetett a rendkívül bonyolult biztonsági rendszerek rejtelmeibe; a tréner Nigel Twiston-Davies és felesége Cathy, akiktől sokat tanultam a lóversenyzésről, és hosszú ideig vendégül láttak a birtokukon; Emily Garder és Alicia Winter, akik a popzene területén láttak el tanácsokkal; Ian Maclay, a Királyi Filharmonikus Zenekar volt ügyvezető igazgatója és maga a zenekar: ők a próbákon és a koncerteken szereztek nekem sok örömet, és rengeteg információt szereztem tőlük.

Tekintetében fájdalom, szomorúság és szeretet volt. Ajkai hang nélkül mozogtak, szenvedélyes könnyek között törtek fel belőle a nevek, a kérések és a hálaadás. Ők ketten pedig csak álltak egy darabig, figyelték, tanulmányozták, mérlegelték a helyzetet.

Az egyik füles karosszékben ül, közvetlenül az olvasóterem ajtaja mellett, és figyeli, ahogy Mike végez a néhány utolsó esti olvasóval — egy idős hölggyel, aki papírfedelű rémregényeket szorongat, egy férfival, akinél egy hatalmas kötet van a polgárháborúról, meg egy vézna sráccal, aki arra vár, hogy kivehessen egy regényt, melynek a fölső sarkába, a fóliára hétnapos kölcsönzési címke volt ragasztva. Bill látja, hogy ez az ő legutóbbi regénye, de egy csöppet sem lepődik meg, és nem érzi, hogy a fölfedezés különösebben megdobogtatná a szívét. Úgy érzi, ő már nem lepődik meg semmin, és hogy véletlen fölfedezések nincsenek, ez csak érzéki csalódás, amiről a végén úgyis kiderül, hogy álom volt csupán.

A nagydarab szőke hangtalanul válaszolt, miközben nézte a bűnbánó, imádkozó férfit. Még most is közbenjár az Úr előtt a városért, az emberekért A nagydarab férfi elmosolyodott erre a megjegyzésre. Egyedül van. Mindig vannak mások is, csak meg kell őket találni. Az ő magányos virrasztó imája a kezdet. És minket is. A nagydarab férfi szemei mintha ismét felizzottak volna. Ott álltak a térdelő lelkész mellett; és ebben a pillanatban fokról-fokra, mint egy kibomló bimbó, fehér fény kezdte betölteni a termet.

Stephen King - Az - 2. kötet

Megvilágította a hátsó falon levő keresztet, lassanként ki lehetett venni a padsorok színét, a fény egyre erősebb lett. Az előbb még szerény és egyszerű szentélybe most földöntúli szépség költözött be. A falak halványan fénylettek, a kopott szőnyeg szinte izzott, a kis pulpitus pedig őrszemként magasodott ki az ellenfényben.

A két férfi sugárzó fehér fényben ragyogott, ruhájuk átváltozott és mintha lángolt volna. Arcuk bronzos színben, szemük tűzként izzott.

Mindkettőjük derekát csillogó arany öv fogta át és oldalukon fényes kard lógott. Kezüket a paraziták hadd igyak vállára tették. És ekkor méltóságteljesen kinyíló ernyőként selymes áttetszőén csillámló hártyák kezdtek kibomlani hátukból és a vállukból, szárnyakká nőttek és a fejük fölött átfedték egymást. Fiatal védencüket békesség járta át, lassan abbahagyta a sírást és megnyugodott. Az Ashton Hírmondó konzervatív, kisvárosi újság volt; régimódi és néha picit szervezetlen. Egyszóval olyan volt, mint a város maga.

A szerkesztőségi iroda egy kopottas épületben volt, melynek hatalmas üvegablakai a főútra néztek. Az újság hetente kétszer jelent meg. Csak rá kellett pillantani az irodára, a berendezésre és rögtön látszott, hogy ez a tevékenység nem valami nagy üzlet. A helyiség elülső felében volt a szerkesztőségi szoba.