Paraziták pu la la
A paraziták szerepe a természetszerû "bio" állattartásban Oldalszám: Dr. Merényi László A természetes körülmények között történõ állattartásnak sokféle elnevezése forog közszájon.
Bélféreg – Hogyan szabaduljunk meg tőle?
Ezek mindegyike mögött paraziták pu la la azt kell érteni, hogy az évek során a minél gyorsabb eredmény elérése érdekében a mesterséges környezetbe szorított állatoknak a termelékenységre koncentrálva optimalizált takarmányozása helyett, elsõsorban — és lehetõség szerint — természetes táplálékforrást, — bizonyos korlátokon belül — szabad mozgást, természetes életteret biztosítva igyekszünk állati terméket elõállítani.
Az ilyen állattartásból származó egészséges termékek elõállításának lehetõsége egyre többet szerepel a médiákban és folyamatosan egyre több hívet szerez magának.
Ez tulajdonképpen nem egy újdonság, csak a több száz éves hagyományok újjáélesztésének eredménye. A mai szintetikus világban sokan úgy érzik, hogy az egészségük megóvása, szervezetük ellenálló képességének megõrzése könnyebben sikerül, ha kizárják a környezetükbõl és a táplálékukból a mindenhová bekevert mesterséges anyagokat.
Ezeknek a mesterséges anyagoknak gyorspácok, ízfokozók, tartósítószerek stb.
A déd- és nagyszüleinknek volt idejük arra, hogy a disznóvágás után megvárják a szalonna és a sonka sóban és páclében állását és a padláson való szikkadását. Sokunk gyermekkori emlékei között szerepel a húsvéti sonkabontás, amikorra a sonka elérte azt a minõséget, aminek ma sokkal rövidebb idõ alatt kellene megtörténnie. Az újszerû tartási mód magától érthetõen többféle állategészségügyi kérdést vet föl.
Stáblista:
A szabadban tartott állatoknak nagyobb a lehetõségük a vadon élõ állatokkal történõ érintkezésre és a különféle kórokozókkal való fertõzõdésre is. Egyes baktériumok okozta betegségeket pl.
Itt azonban különbséget kell tenni a csak egyes állatfajokra pl. A sertések leggyakoribb féregélõsködõi az orsóféreg Ascaris suumaz ostorféreg Trichuris suisa vörös gyomorféreg Hyostrongylus rubidus és a gócos vastagbélféreg Oesophagostomum spp.
Ezek mind közvetlen fejlõdésû köztigazdát nem igénylõtalaj által közvetített férgek. Ebbõl következõen a fertõzõdés lehetõsége a szabadtartási körülmé-nyek között folyamatosan fennáll, ha az adott területet olyan állategyedekkel telepítették be, amelyek ezeket a parazitákat hordozzák. Az orsóféreg és az ostorféreg petéi vastag, ellenálló burokkal rendelkeznek, ami hosszú éveken keresztül megóvja a fertõzõ lárva életképességét és biztosítja a fogékony állatok fertõzõdésének lehetõségét.
Egyes vizsgálatok kimutatták, hogy pl. A földigiliszták a sertések bélsarának elfogyasztásával a szervezetükben összegyûjthetik a petéket és mint közvetítõ gazdák egyes területeken hosszú ideig fenntarthatják a fertõzõdés lehetõségét. Az emberre nézve az esetek többségében máj méregtelenítő kiegészítők kimenetelû trichinellózist szintén a sertések közvetítik.
- A vadon élő kérődzők fontosabb parazitái 4.
- Volt diszplázia és szemölcs is
- Hpv viren und schwanger werden
A sertéstelepeken gyakorlatilag ki van zárva annak a lehetõsége, hogy az ott tartott állatok fertõzõdjenek ezzel a fonálféreggel. A vágóhídi húsvizsgálat garantálja, hogy az esetlegesen fertõzött hús nehogy közfogyasztásra kerüljön.
A szabadon tartott sertések viszont nagyon könnyen fertõzõdhetnek, ha a parazita paraziták pu la la tartalmazó kisrágcsálók, borzok elhullott példányait megeszik.
Pont ezért a vaddisznóknál sem szokatlan ennek a trichinella fertõzöttségnek az elõfordulása. A vaddisznó és a házi sertés a trichinella fertõzöttséget minden különösebb baj és tünet nélkül átvészeli és az izomzatában hordozza a parazitát.
Az ember szervezetébe a nyers vagy nem kellõen átsütött, -fõzött sertéshús elfogyasztásával kerülhet a parazita. Azok az élõsködõk is fertõzési veszélyt jelenthetnek, amelyeknek a fejlõdési ciklusában a sertés a köztes gazda szerepét tölti be és fertõzõdésének lehetõségével a szabadon tartás következtében számítani kell. A ragadozókban róka, kutya, macska bélsárban gyakran megtalálható galandféreg Echinococcus granulosus petéibõl — a sertés szervezetébe jutva — a belsõ szervekben máj, tüdõ stb.
A legfrissebb vizsgálatok eredménye azt mutatja, hogy ennek az élõsködõnek egy másik képviselõje E. Ebbõl következõen várható, hogy a köztigazdákban pl.
A szarvasmarha, a juh és a kecske hagyományosan legelõn tartott állat. Ezeknél az állatfajoknál fokozottan érvényes mindaz, amirõl eddig szó volt.
A szaporaságot, a tejtermelést az utódnevelést, a súlygyarapodást, a takarmányértékesítést, ezzel együtt a gazdaságosságot alapvetõen befolyásolja az állományok parazitológiai állapota.
Milyen paraziták elõfordulására kell számítanunk ebben a nyitott környezetben? Elõször is a gyomor- és béltraktusban, valamint a légutakban élõsködõ férgeket vegyük sorra. Ezekkel az egyszerûen fejlõdõ paraziták pu la la minden évben számolnunk kell.
Áttelelõ lárváik a legelõn minden tavasszal megtalálhatók. A tavaszi élet zsendülésével nyugvó állapotukból feléledve az év elsõ fertõzõdési forrásait képviselik. A már egy legeltetési idényt megért álla-tokra nézve ez különösebb veszélyt nem jelent, mert a szervezetük az aktív immunitás következtében felkészült a fertõzõdés kihívására.
Tartalomjegyzék
A tavasszal született bárányok azonban a fertõzõdés hatására megbetegedhetnek. Sokat segíthet egy védekezési stratégia kialakításában, ha tudjuk, hogy a hazai, kontinentális klíma viszonyai között mi jellemzi a kérõdzõk fonálférgeinek dinamikáját a legelõn. Erre a legfrissebb szakirodalmi adatok nyújtanak tájékoztatást.
Az ábrából az olvasható ki, hogy minden tavasszal a legelõn található a téli idõjárást túlélõ féreglárva, amelynek mennyisége fokozatosan csökken.
Tavasszal a gyógykezelésben nem részesült felnõtt állatokban lévõ férgek folytatják a peteürítést és szennyezik a legelõt. Ez a peteürítés az ellés körüli idõszakban fokozódik és az ebbõl kifejlõdõ lárvák — a telet túlélõkkel együtt — idézik elõ a bárányok súlyos fertõzõdését.
Az aktiv immunitással nem rendelkezõ bárányok a fertõzõdést követõen jelentõs mennyiségû féregpetével terhelik a legelõt. Az anyák és a bárányok által legelõre juttatott petékbõl olyan nagy mennyiségû fertõzõ lárva alakul ki, amelynek hatására klinikai tünetekben megnyilvánuló fonálférgesség jelentkezhet. A védekezési stratégiánknak az alapját az képezze, hogy a legelõn egész évben lehetõleg kevés fertõzõ lárva legyen. Ezt egyrészt azzal érhetjük el, hogy tavasszal az anyaállatokat féregellenes gyógykezelésben részesítjük.
- Kotlán Sándor A magyar parazitológia kezdetei[ szerkesztés ] A magyar parazitológia első jelentős alakja Genersich Antal —[5] aki a pontenciálisan halálos emberi féreg-fertőzést, a "fonalóczkórt", mai nevén a trichinellózist tanulmányozta.
- Földigiliszta emberben
- Egyél a bika bikát
Így a bárányok fertõzõdése ugyan megtörténik, de a fertõzõdés mértéke nem éri el azt a szintet, aminek következtében tünetekben megnyilvánuló parazitózis alakulhatna ki, viszont a kisebb féregmennyiség elegendõ az aktív védekezõképesség kialakulásához.
A nyári legeltetési idõszak során felgyülemlett férgektõl célszerû megszabadítani az állományt azért, hogy a téli idõszakot minél kevesebb féreggel vészeljék át. Ez kedvezõ a tavaszi bárányozás szempontjából is, és ezzel érhetjük el azt, hogy a legelõn áttelelt lárvák számát ne növeljük újabb generációval.
A legelõn tartott állatoknál elõfordulnak azok a paraziták is, amelyek fejlõdése köztigazdát igényel. Ilyenek a galandférgek, a mételyek és egyes tüdõférgek. Ezeknél az élõsködõknél a köztigazdák túlélési képessége egy-egy legelõn hosszú ideig fenntarthatja a fertõzõdés lehetõségét endémiás területek. Az alvó férgek értelmezése baromfiféléknél újszerûnek mutatkozik a házityúk és talán a pulyka természetes körülmények közötti szabad tartása, mivel a víziszárnyasokat liba, kacsa korábban is félintenzív módon tartották.
Ebben a tartásmódban — a korábbival szemben — szabadterû kifutót kell biztosítani a madaraknak. Ilyen körülmények között számolni kell több olyan parazita megjelenésével, amelyek a szilárd padozatú istállókban nem fordulnak elõ.
